Őszi vadevezés

A levelek százával hullottak, sárgák és pirosak. Ba, mintha őszi vadevezésen lenne, legalábbis, a hangja hasonlított hozzá, seprűjével kavarta őket. Egyet keresett, a legszebbet, a bíborpirosat.
Ka, Na és Gi messziről szemlélték, mi a jó eget hülyül már megen Ba.

Ba kicsit aggódott, hogy telik az idő, egyre hűvösebb lesz, egyre aszottabbak a levelek, egyre kevesebb levélből válogathat és nem lesz, nem talál megfelelő bíborszínű levelet. Még nem tudta, ha megtalálja, mit csinál majd vele, de nagyon várta. Időnként nagyot sóhajtott. Ez segített a keresésben egy pillanatra, viszont guiness rekordot dönthetett volna, hogy egy mély sóhajjal hány levél szorul be a szájába. Szóval, ha úgy nézzük, nem unatkozott, volt melója bőven.

- Mosmivan? - kérdezte Ka.
- Semmi. Lüttyő, az van. - állapította meg Na.
- Kérem deffiniálni a lüttyőt! - kérte Gi.
Na erre elhúzta lassan a tenyerét az arca előtt, közben sokatmondó pillantással nézett Gire.
- ... és....és mi az oka?! - kérdezte Ka.
Na elismerően nézett Kara:
- Még soha nem gondoltam, hogy ehhez kell neki ok. Ő ilyen és kész.
- Ne már! Senki nem kezd vadevezni a levelekben, csak úgy. Azt érteném, ha összesöpri szép kupacba és meggyújtja, vagy komposztálja, de ennek mi értelme? - okoskodott Gi.
- Mondom, hogy lüttyő. - bizonygatta Na.
- Segítsünk neki? - kérdezte Ka és már majdnem felpattant, de Na visszahúzta:
- Hagyd! Tekintsd munkaterápiának.

Ebben megnyugodtak.