Ballépés

Ba barna, bandzsa bambulással bámészkodott. Babrálva balját balladát búgott.
- Basszus! - búsongta balgán. - Banális baleset esett! Ballasztom borult, ballagok...
- Mi van?! - kérdezte Na, mert ő sosem, vagy csak ritkán.
- Egész nap nem ettem, mert tudtam, kétszer kell vacsiznom este. - mondta komolyan Ba, majd folytatta: - balsors barométerem barackot mutatott és palackot bontatott... - bazsalygott.
-Rébuszokba beszélsz, nem értem. - vizslatta Na.
- Barkochbázzunk? - kérdezte Ba vigyorogva.

Őszi vadevezés

A levelek százával hullottak, sárgák és pirosak. Ba, mintha őszi vadevezésen lenne, legalábbis, a hangja hasonlított hozzá, seprűjével kavarta őket. Egyet keresett, a legszebbet, a bíborpirosat.
Ka, Na és Gi messziről szemlélték, mi a jó eget hülyül már megen Ba.

Ba kicsit aggódott, hogy telik az idő, egyre hűvösebb lesz, egyre aszottabbak a levelek, egyre kevesebb levélből válogathat és nem lesz, nem talál megfelelő bíborszínű levelet. Még nem tudta, ha megtalálja, mit csinál majd vele, de nagyon várta. Időnként nagyot sóhajtott. Ez segített a keresésben egy pillanatra, viszont guiness rekordot dönthetett volna, hogy egy mély sóhajjal hány levél szorul be a szájába. Szóval, ha úgy nézzük, nem unatkozott, volt melója bőven.

- Mosmivan? - kérdezte Ka.
- Semmi. Lüttyő, az van. - állapította meg Na.
- Kérem deffiniálni a lüttyőt! - kérte Gi.
Na erre elhúzta lassan a tenyerét az arca előtt, közben sokatmondó pillantással nézett Gire.
- ... és....és mi az oka?! - kérdezte Ka.
Na elismerően nézett Kara:
- Még soha nem gondoltam, hogy ehhez kell neki ok. Ő ilyen és kész.
- Ne már! Senki nem kezd vadevezni a levelekben, csak úgy. Azt érteném, ha összesöpri szép kupacba és meggyújtja, vagy komposztálja, de ennek mi értelme? - okoskodott Gi.
- Mondom, hogy lüttyő. - bizonygatta Na.
- Segítsünk neki? - kérdezte Ka és már majdnem felpattant, de Na visszahúzta:
- Hagyd! Tekintsd munkaterápiának.

Ebben megnyugodtak.

Csárli

Van két macskánk. Már írtam róluk. Az egyik Bubor, szép bizonytalan nemű fekete. Megközelíthetetlen, szabad jószág, amilyennek egy macsosznak lennie kell.

A másik Csárli. Zsemleszínű gyönyörűség. pőüöööööö - ezt most ő írta. Itt helyezkedik a számítógép asztalon. Bubukálni készül. Nagyon szelíd, bűbájos macska. Szeptember elején, amikor a lányom gólyatáborban volt, eltűnt. Amikor másnap reggel sem került elő, keresésére indultam és megtaláltam a harmadik szomszédban. Innen kezdődik a macskamizéria.

Hazahoztam, bezártam két napra, hátha elfelejti hol járt. Nem így történt. Harmadik szomszédaink beteges macskások. Mint kiderült második szomszédaink jószágait is elszerették, ezt a gyönyörű kis drágát pedig nagyon szeretnék megkaparintani.

Már haza sem jár. Megyek érte és vad indulatokat fojtok el magamban. Hiába kérem, ne etessék, dédelgessék, a lányomé, vette a zsebpénzéből, beoltatta, szeretgette. Egy hibát követett el, azt akarta, hogy szabad legyen. Amint kiengedjük, fél nap elteltével már a harmadik szomszédban van, hogy hogy nem akkor, amikor a mammer hazaér. Lehet, hogy a macska követi, de attól tartok, viszi a boszorkány.

Harcolok a macskáért a lányom miatt. Küzdök magammal is. Tulajdon-e egy élőlény? Hagynom kellene, ha ott jobban érzi magát, éljen ott?

Határozottan, lakásban tartott macska ellenes vagyok. Mégis itt van. Most éppen idefingott az orrom alá.

Mit csináljak? Jó, tudom, szellőztessek. De azon túl?

Játékom/kunk egy rádióban!

A három manó mesénk egy epizódja, a "Lélekgörcs" hallható lesz Kanadában egy rádió magyar nyelvű adásában! Az interneten is meg lehet hallgatni redfm.ca - n, a mikrofon környékére kattintva hétfőn reggel öt és hat között. A műsor ott vasárnap esti.

mostanában

Viccesen néz ki a lakás. Már nincs falfelület, ahol ne lenne megkezdett falfestés. Félkész, beszegetlen falak mindenütt. Itt-ott azért, mert el kellene mozdítani egy szekrényt, hogy mögötte is ki legyen festve, máshol meg azért, mert nem dőlt el, hogy bordó legyen-e, vagy caffe latte?
...és ez most megint így marad, mert ma szilvalekvárt főzök, aztán összecsomagolunk és huss, elmegyünk Krkre, Vrbnikbe.
Mondhatom, fejetlenség van, pedig a honlapommal kellene foglalkoznom, hogy szeptembertől, októbertől fogadni tudjam a kisembereket fejlesztés céljából.
Úgy néz ki, lesz egy kishölgyem, akit felkészítek az iskolára a NILD program segítségével. Ez nagyon izgalmas, mert ezt azért inkább már iskolás korúaknak találták ki, de majd kombinálom mással is.
Az élet szép, bár piszok zavaros! Ezt ne feledjétek! :)))

Csak egy kis rendet és tisztaságot akartam, meg a nappalit rendbe hozni... Ez is éppen elég lett volna.

Tegnap nagyobbik bestiám gellert kapott vagy mit, ezerrel porrá zúzta azt a kicsi rendet is, ami már volt. A káosz és felfordulás hatványozódott. A nappali mellé csatlakozott szinte az egész lakás, már mindenütt rumli van, ami fenn volt leköltözött, ami lent az fel és mindez csak részben. Mindenütt festünk, a fene gondolta, hogy ez így bejön! Félelmetes! Egy költözés jobb, azt hiszem, mert ott mindent bedobozol az ember, meg ki. Itt nincs doboz, hegyek és völgyek alakulnak a motyónkból. Miközben glettelek, festek, fogalmam sincs minek, csak olyan ez, ahogy Malacka a nagy esőben a vizet meri, mert még falbontás is lesz, vagy nem...

Fájó szívvel, ámbár megkönnyebbült sóhajjal adtam öcsémnek vagy háromszáz könyvet. De ez az összképen semmit nem segít. Ráadásul, mert szülinapja lesz, nekiadtam egy kilencrészes I. VH-ról szóló könyvsorozatot, korabeli újságok lefűzve, csak mert szereti a témát, erre kiderül, hogy a Jóember éppen azt olvasta.

Az öcsém, mint a piócás ember, ment ki a lakásból, hogy kiviszi a házból a betegséget, ezt most mind jól elássa, csak a pézzé jő vissza.

Igazságot kell tennem. Majd valami cselvetést kiötlök.

Egyszer, csak egyszer legyen kész! Legyen a helyén, ha csálén, az sem baj. Aztán valahogy fenntartom, vagy jól elhanyagolom...

Mese

Tegnap egy konferencián voltam. Elvesztegetett időnek éreztem jó észét. Olyasmit hallottam, ami minden tanárképzőn nagyjából az első évben tananyag, nem volt új információ számunkra.

Reklám is volt előadásnak álcázva, de ez még belefér, honnan is tudnánk róla, hogy olyan technika létezik?

Amiért érdemes volt elmenni, az hogy hogy nem egy mese volt, amit szívesen megosztok veletek! Nagyon tanulságos!

Az előadó, - Helen Vaughan - szép sorban plüssállatkákat mutatott fel, kérte, nevezzük el őket, majd a megnevezés után az volt a kérdés, mit tud ez az állatka legjobban, mit szeret csinálni?

Hal - úszni, teknős - úszni, de a szárazföldön is megél, mosómedve - ügyesen használja mancsait, mos, nyuszi - ugrándozni, futni... stb. Lili, Péter, mindenféle nevük lett, de ez most nem lényeges.

Jöjjön a mese:

Egyszer, egy szép napon, az állatok elhatározzák, iskolát nyitnak, hogy okosak legyenek. A tananyag úszás, futás, repülés, ugrás...

Első napon ugorni tanulnak. Ugri-bugri nyuszifiú ugrál, boldog. A tanár megdicséri:

- Ez igen, nyuszifiú! Nagyon tehetséges vagy! Jól van! Csak így tovább!

A mi nyuszink még nagyobbakat ugrik, belead mindent és nagyon boldog:

- Szeretem az iskolát! Legjobb dolog tanulni! Azt csinálom, amit szeretek! Én leszek a legnagyobb ugró a világon!

Másnap úszás óra van. Már a klór szagától is irtózik a nyuszi. A tanár próbálja biztatni:

- Nyuszika! Lehet, hogy most nem szereted, de öt év múlva kiválóan tudsz majd úszni! Mars a vízbe! - de nyuszi nem adja meg magát.

A következő napon repülés óra van. Le kellene egy nagy szikláról repülni a völgybe. Nyuszi nem akar, dacol, nem csinál semmit. A tanár próbálja rábeszélni, hogy tudja, kemény munka megtanulni repülni, de sikerülni fog! Nyuszink utálja már az iskolát, azon gondolkodik, mi lenne, ha holnap lógna.

A tanár pszichológiai tesztet töltet ki nyuszival, mert nem érti, hogy lehet a repülést utálni.

Másnap ismét úszás óra van. Nyuszifiú hiába mondja a tanárnak, hogy a szülei sem szeretik a vizet, soha nem tanultak meg úszni, de a tanár hajthatatlan. Nyuszi beugrik a vízbe. Fuldoklik, kapálózik, kapkod, végül a tanár kipecázza a vízből. Megszidta, hogy nem azt csinálta, amit kellett volna! A többiek látják, ahogy szőre, fülecskéje lelapult, ilyet még soha! Nevetségesnek találták és jó alaposan ki is nevették a nyuszira mutogatva. Leghangosabb a teknős volt, nem értette, hogy nem lehet ezt megtanulni?

Nyuszikánk bánatosan ment haza. Remélte, szülei majd megértik, hogy miért kapott egyest.

Sejthetitek!

- Nem nekünk tanulsz, az életnek! Ha előre akarsz lépni, diplomát kell szerezned! Ki lehet bírni azt az öt évet! Aztán soha nem kell csinálnod többé!

Nyuszika sírva feküdt le, bepisilt, rosszul aludt.

Másnap lassan ugrándozott az iskola felé. Emlékezett rá, az évnyitón azt mondta az igazgató, hogy bármi gondjuk van, forduljanak hozzá bizalommal. Nyuszi be is kopogtatott és elmondta, hogy szeretné leadni az úszás és repülés órákat. Az igazgató azt válaszolta, szó sem lehet róla, már vállalta, csinálni kell!

Akkor nyuszinkat a szülei elvitték a tanácsadóba, a fejlesztőhöz, aki azt javasolta: hagyd az ugrálást, hiszen az már jól megy! Járj korrepetálásra úszásból, repülésből délután is, nem kell ugrálnod, futnod! A nyuszi hányt.

Másnap otthagyta az iskolát. Arról ábrándozott, hogy milyen jó lenne olyan iskolába járni, ahol mindenki azt csinálja, amit szeret! Ő ugrálna és futkosna, a mókus fáról-fára ugrálna, a hal úszna...

Csavargott inkább. Sikertelen, rosszkedvű baknyúl vált belőle.